“Ha sosem engeded szabadjára a gyermekeidet, hogyan tanulják meg, hogy mindig visszajöhetnek hozzád?” (ismeretlen)

2012. június 7., csütörtök

Gyereknapi forgatag

Az év számos jeles napjai mellet talán a számomra mégis csak a legkedvesebb az a gyereknap marad, ekkora boldogságot és feltöltődést amit a gyerekek mosolygó arcán lehet látni, hát mit is mondjak aki szülő az tudja miről is beszélek. Emmanak első aktiv gyereknapja, meg nem sok fogalma volt a dologról, de reggel mikor bejelentettem hogy ma gyerek nap van és a városba megrendezett gyereknapi ünneplésre megyünk a kicsi szemme felcsillant és hatalmas JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ -val jelezte részveteli szándékat. Attól a perctől nem volt megállás, készülődtünk öltözködtünk és már indultunk is az oviba Eszterke után, hisz gyereknapkor rövidebb programmal vittük őt is. Az első nagy meglepetés az új játszótér volt, amit kicsit nehezen de aztán mégis sikerült megközelitteni, tudnillik ennyi gyereket egyszerre játszóréren én még életemben nem láttam, na de végül sikerrel zártuk a játszótér meghóditási akciónkat. Aztán szépen bennebb és benneb sétáltunk a tömegbe, a sok mi az ez?, mi az az? kérdés közepette Emma is megismerkedet a gyereknapi ünnepséggel, és jelzem ezuttal a kamera sem maradt távol tőlunk.

 nem volt nehéz meghódittani a légvárat,
 komoly tapasztalattal rendelkeznek a lanyok



 még a szinpadon is megcsillogtatták tehetségüket


  kreativ csemeték


 dinó támadás
 tündérke
 mézeskalács mustra
 kis huncutkám
 gólyalábú babócák

 és persze az új játszótér

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése