“Ha sosem engeded szabadjára a gyermekeidet, hogyan tanulják meg, hogy mindig visszajöhetnek hozzád?” (ismeretlen)

2011. április 29., péntek

Születés Hete



Idén első alkalommal kerül megrendezésre Sepsiszentgyörgyön a Születés Hete rendezvénysorozat a A FER Baba-mama-papa Klub szervezésében. Május 2. és 8. között zajlik a rendezvénysorozat részteles program ajánlóját itt böngészhetitek http://www.szuleteshete.hu/erdely/sepsiszentgyorgy  
A rendezvénysorozat keretén belül „Szemünk fénye” címmel hirdet fotópályázatot a FER Baba-mama-papa Klub. A pályázat célja képekkel illusztrálni életünk egyik legszebb időszakát úgy ahogy szülők illetve gyerekek látják. Én a következő négy fotót választottam ki erre az alkalomra, azzal a remennyel, hogy valamelyikük elnyeri a zsüri tetszését, és ezáltal kiállitasra kerül 2o11 máj. 4-én, a Bod Péter Megyei Könyvtár gyerekrészleg előterében, de ha mégsem mi akkor is igyekszünk ott lenni és megcsodálmi gyerektársaink sikeresen megörökitett pillanatait.

 Ölelés

 Kék szem

 Csoda

 és a testvér babócák

Vegyük-e föl a gyereket?

Egy rövidke bejátszás Dr. Ranschburg Jenő: Vegyük-e föl a gyereket? (Nyitott Akadémia), amivel teljes mértékben egyetérték, és 100% -an, gyakorlatba is van helzezve a mi mindennapjainkba, Soha sem értettem egyet és nem tudtam elfogadni az olyan tanácsokat, hogy hagyjad sirni ( erősödnek a hangszálai :))))  ), nem kell folyton hopocálni, és ime egy  megalapozott hiteles szakmai vélemény melyben visszaigazolást kaptam arról hogy ezt jól csináltam.


2011. április 28., csütörtök

tesz-vesz Emma

Mivel, hogy Eszterke már napközibe jár igy hát a délelötjeimet teljes egesszében a kis Emmára tudon szentelni, játszunk, olvasunk, nagyokat sétálunnk és teszünk veszünk a ház körül. Ilyenkor Emma egy igen házias oldalát mutatja meg, ki be pakolja a fiókokat, átrendezi a fűszeres szekrényt (ez az egyik legkedveltebb számára), aminek anya nem mindig örül, mert legtöbször takaritás követi, mert mindig sikerul valamelyiket a földre borittani, ( de hát nem unatkozhat anya sem ) vagy éppen a feje tetejére, volt már rá példa , hogy  pirospaprika volt a fejétől a talpáig beleértve a fél konyhát, na de eyhogy anya el ne keseredjen gyorsan előkapja a seprűt és a lapátot és neki is lát a takaritásnak. A nagy sepregetés eredményeként sikerül a konyha másik felét is megtölteni az éppen kiborogatott fűszerrel, a legjobb mikor a mustármagocskákat kel össze terelgetni, ilyenkor már csak a porszivó segit.

fűszeres mindennapok

 hol vagy seprű

akkor lássunk hozzá 

2011. április 24., vasárnap

Húsvétra készülődve

Az elmúlt hét kissé tömörre sikerült ami az aktivitásunkat illeti, teljes gőzzel  a húsvétra hangolódtunk, apraja nagyja részt vett a nagy sürgés forgásban, mindenki kivette részét a nagy készülődésből. Az alabbi képsorokban probáltan összefoglalni a hét fontosabb mozzanatait.

dédike diós kalácsa ( a kis és a nagy segitség)

Emma is besegit

 az első tojásfánk, Eszterke segitségével

a tojásokat Eszter festegette és diszitgette

ilyen lett


 ezeket most megfestjük

 teljes gőzzel 


 KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!!!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket


Lorinc Pál: Három füles

Három kis nyúl ül a réten.
Mesebeli faluszélen.
Elottük egy halom tojás,
Húsvét táján ez így szokás.

Festék is van jócskán, boven,
Fut az ecset tekergoen.
Tojáson a színes csíkok
Olyan, mint a fürge gyíkok.

Nyúlapó is megjön közbe,
Leül köztük ott a földre.
Nagy bajuszát simogatja,
Tojásokat válogatja.

Szebb az egyik, mint a másik,
Nincsen köztük mely hibázik.
Ügyes ez a három füles,
Nem lesz a tál sehol üres.

Jut is boven minden házba,
Locsolóknak tarisznyába.
Kinek nem jut fusson ide,
Nyúlapó tesz a zsebibe.

2011. április 19., kedd

Baba mama szépségverseny

Vettem a bátorságom és egyik kedvenc képünket, amit apa készitett rólam és a kicsi Emmáról, beneveztem egy versenybe, pillantsátok meg. http://erdely.ma/fototar.php?kepid=2901

2011. április 17., vasárnap

a természet lágy ölében

Végre, hosszú zimankós hét után újra előbújt a napocska, és hát nem is kérettük sokáig magunkat irány ki a természetbe, gyorsan nadrágba és kabátba bújtunk és már kint is voltunk, feltöltöttük magunkat jó friss, még ropogós levegővel. Jó nagyot sétáltunk, bogarásztunk, csodáltuk a természet ébredését, és képzeljétek apa  még a madarakhoz is felrepitett, jól szórakoztunk, kifáradtunk, görönygyös úton hazafele szinkronba szunditottunk.













2011. április 16., szombat

No comment

Azért annyit mégis hozzáfűznék, hogy borzasztóan élvezték a gyerkőcök, jó móka volt (és nagy takaritás utána :) )

2011. április 14., csütörtök

mit játszodjunk?

Mit játszodjunk? békát nyúzzunk... teszem fel sokszor a kérdés, néha már már kifogyok ötlelekböl, de minek is folyton ezen  rágodni? mivel tudjam lekötni az izgő mozgó gyerköcöket, elég ha néha csak hagyjuk, hogy feltalálják magukat ugy mint apa tette velük, és olyan jól szórakoztak nem volt unatkozás nyafogás, tették a dolgukat, játszottak.






2011. április 13., szerda

a nagy fogás

Vacsora után de még lefekvés előtt, na  ilyenkor van a legnagyobb dinom dánom nálunk, hirtelen feltőltődnek valami rejtett energiával az amúgy is örökmozgó gyerkőckék és hát ekkor akár madarat  halat is lehetne fogatni velük. Nem volt ezalól kivétel a tegnap este sem, és a két kis horgász a nagy fogásra felkészülve, pizsmába beöltözve percek alatt egy vacsorára való halat fogdosott össze.





2011. április 11., hétfő

alvó baba

Az utobbi pár napon eluralkodott hűvös, szeles, zord időjárás igencsak beszoritott a kis otthonunka, a délutáni séták is kimaradtak, ezzel együtt le kellet mondania Emmanak is a megszokott napfürdőjéről és beérnie egy anygyalkás délutáni pihenővel, ami őt nem igazán zavarta. Kényelmesen, mint a nagyok, befészkelte magát puha paplanos agyikójába és már jottek is az anygyalkák álomport hintegetni  nincs szüksége ringatásra. Mondtam én ügyeskedik ez a lány.