“Ha sosem engeded szabadjára a gyermekeidet, hogyan tanulják meg, hogy mindig visszajöhetnek hozzád?” (ismeretlen)

2011. október 7., péntek

A nagy kirándulás

Csütörtök reggel 7.10, Eszteke a szokásos még csak egy kicsit, állmos vagyok helyet egy szóra pattant ki az ágyból, és máris szorgosan pakolgatott a kis hátizsákjába, hosszú útra indul a kis csicsergő társaival.

szia anya, majd jövök

Gyors léptekkel indultak az óvóda felé apával, ahonnan 8.30 kor autóbusszal  a Szent Anna tóhoz vezetett  útjuk. Menet meglátogatták a csernátoni falumúzeumot,- képzeld anya volt ott hintó is meg sok sok régi dolog, majd a kézdivásárhelyi babák mellet sem mehettek csak úgy el, onnan is nagy élényekkel távoztak. Zsuzsi babának búcsút intve indultak a tó irányába.Az igazi felszabadulás a tó parton volt, ahol egy órányi hancur, és játék után fáradtan haza indultak, szerencsére az út jó döcögős és könnyen álomba ringatta néhányukat.   Teltek az órák  és lassan már délután volt, nagy izgalommal vártuk, hogy megérkezzen az autóbusz, persze napközben néhányszor leérdeklődtük, hogy minden rendben zajlik-e, hiszen első nagy kirándulása nélkülünk.

 megérkeztek


Öt óra körül volt mikor betért az autóbusz az óvóda mellé, nagy izgalommal fogadtuk és máris kérdések hadával ostromoltuk a kis kirándulókat, hogy volt?, mit láttatok?, ettél-e, ittál-e?, és hasonlók... . Képzeld anya, az erdőben nem voltak, kigyók, hernyók, farkasok és medvék sem ( anya örömére). És még a Szent Anna tó legendájába is beavatott bennünket a kis Eszterke. Élménygazdag nap volt az Eszterke számára, köszönjük a kedves óvónéniknek, még több ilyent, és sok napsütést.
Sajnos csak a idulási és az érkezési pillanatoknak voltunk szemtanui igy hát  nem tudunk részletesebb fotóbeszámolóval szolgáni ( egyelőre).


2 megjegyzés:

  1. Milyen jó, hogy ilyen környéken éltek, és ilyen szép lehetőségek vannak a felfedezésekhez!
    Biztos nagy élmény volt minden gyereknek!
    Érdekes lenne összerakni, hogy melyik kicsi, milyen élményt raktározott el!?:))
    A szülőknek is volt ideje,várakozás közben, hogy szembenézzenek az elengedés fogalmával...

    VálaszTörlés
  2. Igen Adrienn nagyon szerencsesek vagyunk, gyonyoru tajak vesznek korul, mi peddig igyekszunk minel tobbet megismertetni gyerekeinknek.

    VálaszTörlés