“Ha sosem engeded szabadjára a gyermekeidet, hogyan tanulják meg, hogy mindig visszajöhetnek hozzád?” (ismeretlen)

2012. február 28., kedd

Évforduló


Tipi - topi, tipi - topi lassú léptekkel de elértük első mérfőldkövünket, pontosan ma egy éve pötyögtük be első sorainkat, megéltünk sok jót, és néha kellemetlent de mindig vidám mosolyal az arcunkon lépkedtünk előfele, túléltünk sok csintalan pillanatot, és már lassan folyékonyan beszélünk, elfujjuk hát első gyertyánkat, Isten éltessen Babócák és persze kedves barátainkat is, kik mindvégig hűséges követőink voltak. És igérjük az idén sem fogunk unatkozni. Eszter és Emma








2012. február 23., csütörtök

Kényszer szobafogság

Már több mind egy hete, szobafogságra itéltettünk, kifogott rajtunk a tél, és ránkdobot egy adag tüdőgyulladás, most már nagyon belefáradtunk, az ablakbon nézni a tél legjobb pillanatait, legyen már vége, ki akarunk menni. Na de ennek ellenére hősiesen álljuk a sarat, egymást támogatva haladunk lassan kifele ebből a csunya állapotból.


 együttérző ölelés





2012. február 15., szerda

fakanál babák

Farsangtáján ovodai foglalkozás, de mi sajnos betegség miatt kimaradtunk ebből, ezért ugy döntöttunk bepótoljuk itthon.


a fodrász, hajat vág 

a jelöltek
 haj hajfelvarráson vagy ragasztáson vettek részt

es igy lett belőllük hófehérkének öltözött aranyhaj és barátnője




2012. február 14., kedd

Szülinap a barátokkal

A beigért repeta nem váratot sokáig magára hétvégén ismét megtelt a ház, és kedves barátim körében újból jól szórakoztunk.

a barátokkal

 fujjuk közösen

az ünnepelt


és a barátok
 Fruzsina

 Lőrincz

 Huni baba




 Emma a kis boszorka

 a legjobb testvér

 és persze jómagam
Sajnos Vanda és Dávid kisbarátom betegség miatt kimaradt egy jó buliból





2012. február 11., szombat

Kastély a hercegnőknek

Legújjabb tesz-vesz délutánunk szüleménye, ugyanis hercegnők kastély nélkül, az amolyan koronázatlan király lenne, na de mi ebből nem engedunk, kastélyt akarunk. És lám kérésunk hamarosan teljesult, azaz teljesitettuk. Az ötletet anya furkésze ki az internetről http://kiflieslevendula.blogspot.com/2011/09/tejesdoboz-ujrahasznositas.html . Ha mi nem is  de kedvenc játékaink kényelmesen megférnek benne, persze a saját szorakoztatásunkra.

 kell hozza 5 tejes doboz

 fehér akrill festék

egy adad kitartás, beletelik egy kis időbe 
mig szépen mind kisfestegetjük

 még szerencse, hogy nem kentem be magam

 egy kis segítség is elkel, a kissebeknek

 szines akrill festékek, 
zöld hullámkartom és ragasztó

jókedv a felhasználásához

2012. február 7., kedd

Emma baba 2 eves

Február 5, nagy izgalommal ébred a család, apa gyorsan megkapja az elmaradt dolgok bevásárló listájat, és már utra is van téve, anya izgatottan surog forog a konyhában, a háttérben szülinapos dallamok, valamire készülödnek. Nem volt nehéz rájönni ma van a szülinapom, puszik áradata özönlik felém percenként, és folyton azt mondogatják kicsi Emma nagy kislány ( most kicsi vagy nagy??? ezt már én sem értem). Még azt nem értem miért kérdik folyton, - hány éves vagy Emma? én persze ravaszul egy huncut mosolyal válaszolok, majd anya uszolására a kettőből - mondok egy tőő-t. Esére peddig vendégül láttuk kedves rokonainkat, jól szórakoztunk, és ami a legjobb, anyaék repetát is igértek a  hét végére amikor a barátaim is velem mulathatnak.






 azért most is voltak gyerekek

 szépén sorban elfujom a gyetyákat

 valami nem stimmel

 egy kis segitseg

 ezek a huncut gyertyák, ahogz elfújom, újbol lángra lobbanak
sehogy sem értünk egyet

törp mustra


2012. február 3., péntek

Rajz mindenhova

Bezzeg a mi időnkben mondhatnánk sokan a következő képsort nézegetve. De hát tényleg mi örültünk egy darab színes csokis papírnak és nézzek oda hova fejlődtünk, ma már a  fürdés közben is lehet színezni, rajzolni és nem is akár hová egyenessen a  fali csempére. Ezt az érdekes ceruzát a minap találtam egy kis mozgássérültek által üzemeltetett üzletecskében, és hát jól gondoltam, nagy volt az öröm, a gyerekek azon nyomban a kádba ugráltak és már születtek is a jobbnál jobb remekmüvek (a viz már nem is volt fontos)
 akkor kezdodhet